Johannis az alkotmánybírósághoz fordul a 2019-es állami költségvetésről szóló törvény kapcsán
2019. február 22. 13:51, utolsó frissítés: 15:54
Klaus Johannis keményen bírálta pénteki sajtónyilatkozatában a kormány által kidolgozott büdzsét, "a nemzeti szégyen költségvetésének" nevezve azt. Az elnök úgy véli, a jogszabály több ponton is alaptörvénybe ütközik, figyelmen kívül hagy az Európai Unióval szemben vállalt kötelezettségeket, alapvető jogokat sért, ugyanakkor megszegi a decentralizáció és a szubszidiaritás elvét, ezért alkotmányossági kifogást emel ellene.
Az államfő rámutatott, a 2019-es büdzsé amellett, hogy megkésett, nem reális, túlbecsült adatokra alapoz. "Ezzel a költségvetéssel a PSD kormányának eddigi sikertelenségeit próbálja leplezni. Ők a befektetések költségvetésének nevezték - ez az első nagy hazugság ebben a büdzsében" - fogalmazott Johannis.
Az államfő emlékeztetett, a törvény értelmében a PSD-nek tavaly november 15-éig el kellett volna készülnie a költségvetéssel. "Megmondom, miért késleltették három hónapot: nem akarják, hogy a befektetések megvalósuljanak, mert nincs pénzük rájuk" - mondta, hozzátéve, hogy míg fontos beruházásokra nincsenek alapok, a parlamenti pártoknak szánt állami támogatást jelentősen növelték. A pártfinanszírozásra szánt 270 millió lejből 150 milliót kap a PSD, azaz hússzor nagyobb összeget, mint a 2016-os választási évben - nyomatékosította.
Klaus Johannis szerint a költségvetési törvény "biztos áldozatai" a helyi önkormányzatok, amelyek számára egymilliárd lejjel kevesebbet különítettek el, mint az elmúlt esztendőben, ellehetetlenítve ezáltal fontos helyi beruházások kivitelezését. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak