A CNE diákszervezet a próba-képességvizsga és a próbaérettségi bojkottjára szólított fel
2019. március 11. 14:33, utolsó frissítés: 14:57
Bírálta hétfőn a Tanulók Országos Tanácsa a nyolcadik osztályosok próba-képességvizsgája, valamint a próbaérettségik megszervezésének módját, és azt tanácsolják a tanulóknak, hogy ne töltsék ki a vizsgaíveket.
„Üresen adjuk be a lapokat, mert a próbavizsgák nem a készségeinket mérik fel, csak a felhalmozott ismeretanyagot. Nem a kritikai gondolkodásra való képességünket értékelik ki, csak az osztályteremben tollbamondott ismeretek reprodukálásának képességét” - olvasható a Tanulók Országos Tanácsa (CNE) által az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményben.
A szervezet szerint a próbavizsgák mára „a minisztérium kísérletévé” váltak, tiltakozásképpen azt javasolják a tanulóknak, hogy ne töltsék ki a tesztlapokat.
„Üresen adjuk be a lapot, mert tisztában vagyunk vele, hogy a minisztérium kísérleti nyulaknak használ minket, egy diagrammhoz szükséges számadatoknak” - írják a diákok, akik szerint indokolatlan a hetedik osztályosoknak próba-képességvizsgát tartani.
A tanulók tiltakozására a tanügyminisztérium úgy reagált, hogy az idei próba-képességvizsga és a próbaérettségi megszervezésére vonatkozó miniszteri rendelet kibocsátása előtt tanácskoztak a tanulók, szülők és tanárok képviselőivel, és a megkérdezettek zöme egyetértett a minisztérium javaslataival, mert azok a diákok érdekeit szolgálják.
Az oktatási tárca felidézi válaszában, hogy 2018-ban a próba-képességvizsgára beiratkozott 150.603 tanuló közül mindössze 55.080-nak sikerült megírnia az ötöst matematikából, román nyelv és irodalomból pedig 31.440-en nem érték el az átmenő jegyet. Ezek az eredmények azt igazolják, hogy minden érintettnek nagyobb erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy a képességvizsgán javuljon a tanulók teljesítménye - teszi hozzá a szaktárca. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak