Megjelent a próba-képességvizsga és a próbaérettségi ütemterve
2019. február 28. 13:13, utolsó frissítés: 13:13
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a próba-képességvizsga és a próbaérettségi lebonyolítására vonatkozó tanügyminiszteri rendelet. Újdonságként a hetedik osztályos tanulók számára is megszervezik a próbavizsgát.
A próbaérettségin a végzős diákokon kívül a tizenegyedik osztályosok is részt vesznek.
Március 11-én román nyelv és irodalomból, március 12-én matematikából, március 13-án pedig anyanyelvből mérik fel a nyolcadikosok és hetedikesek tudását. Az eredményeket március 22-én teszik közzé.
A próbaérettségizők március 18-án vizsgáznak románból, 19-én az anyanyelvük irodalmából, 20-án a szaknak megfelelő tantárgyból, március 21-én a választott tantárgyból (utóbbiból csak a végzősök). Az eredmények március 29-én lesznek nyilvánosak. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak