Áder János részt vesz a pápai szentmisén Csíksomlyón
2019. április 12. 14:43, utolsó frissítés: 14:43
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek meghívására Áder János magyar államfő is részt vesz a június 1-jei pápai szentmisén Csíksomlyón - tájékoztatta a magyar köztársasági elnöki hivatal az MTI-t pénteken.
A köztársasági elnök feleségével, Herczegh Anitával közösen látogat Csíksomlyóra.
Áder János és felesége egy héttel később, a június 8-i hagyományos csíksomlyói búcsún is jelen lesz.
A Ferenc pápa által pontifikált szentmisére már több mint százezren regisztráltak, az eseményre Magyarországról zarándokvonat indul. Jakubinyi György erre a napra is kiterjeszti a csíksomlyói búcsút, a látogatás napját is fogadalmi búcsúnak nyilvánítja - jelentette be korábban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak