Megtiltaná a saját gyerek tanítását és a pénzgyűjtést a tanároknak írt etikai kódex
2014. március 10. 16:25, utolsó frissítés: 2014. március 11. 08:28A szakszervezetek megkérdezése nélkül véglegesítik a már egyszer félbehagyott szabályzatot, amelyet a bukaresti "figyelmességek" miatt poroltak újra le.
Az utolsó simításokat végzi a tanügyminisztérium a tanárok számára írt etikai kódexen, amelynek kidolgozását már évekkel ezelőtt elkezdte, viszont a Korrupcióellenes stratégia a tanügyben című projekt javára abbamaradt. A stratégiát egy 2013-as tanügyminisztériumi rendelet fogadta el. Az etikai szabályzat a tavaly decemberi botrány után került újra napirendre, amikor Bukarestben egy szülő lefilmezte a karácsonyi ajándékokat követelő tanítónőt. Victor Ponta miniszterelnök akkor a tervezet két héten belüli véglegesítését kérte, ám az azóta sem került a kormány asztalára.
A Mediafax által ismertetett szabályzattervezet gyakorlatilag minden olyan tevékenységet megtilt, amely
"korrupcióra adhat lehetőséget".
Így megtiltja a pénz, ajándékok vagy szolgáltatások elfogadását, illetve a tanárok nem gyűjthetnek pénzt a szülőktől vagy a diákoktól.
A tervezet azt is meghatározza, hogy a tanárok nem adhatnak pénzért magánórát nem csak a saját, hanem az adott tanintézménybe járó diákoknak sem. A diákot nem oktathatja saját szülője vagy semmilyen, legalább harmadfokú rokona, kivéve, ha az illető tanár az egyetlen, aki az adott tantárgyat tanítja abban az iskolában.
A tanároknak biztosítaniuk kell az esélyegyenlőséget, és az inkluzív oktatás elvei szerint kell tanítaniuk, tiszteletben kell tartaniuk a diákok méltóságát, és el kell ismerniük mindegyikük érdemeit - áll még a kódexben. A kódex arra is kötelezné a tanárokat, hogy
folyamatosan felügyeljék a diákokat
mind a tanítási időben, mind az iskola által szervezett egyéb programokon. A tanároknak kötelességük úgy felkészíteni a diákokat, hogy ezek elérjék az előírásokban szereplő teljesítményi standardokat - írja a tervezetben.
A szöveg előírja, hogy a diákok oktatásáért és neveléséért felelős személyeknek – elsősorban a tanároknak – ismerniük és alkalmazniuk kell egy sor viselkedési szabályt. Ezek között szerepel a diákok testi, lelki és pszichikai egészségének megőrzése; tilos a testi fenyítés és a megalázó bánásmód minden formája. Tilos továbbá a vulgáris, obszcén nyelvezet használata, akár szándékosan, akár poénból.
A tanároknak kötelességük minden diák biztonságát szavatolni, és jelenteniük kell minden fizikai erőszakra, diszkriminációra, kihasználásra, elhanyagolásra vagy visszaélésre utaló esetet.
Tanár és diák között a kölcsönös egyetértésen alapuló szexuális kapcsolat sem megengedett.
A Mediafaxnak nyilatkozó Simion Hancescu, a Szabad Oktatási Szakszervezetek Föderációjának (FSLI) elnöke azt mondta, “nem teljesen érthető”, mit akarnak a kódexszel, de a kezdeményezést támogatja. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a szabályzat csak a tanárok számára írja elő a helyes viselkedést, a diákok vagy szülők tanárokkal szembeni viselkedését nem.
Hancescu szerint többek között a diákok és szülők kötelességeivel kellene kiegészíteni egy ilyen kódexet. A szakszervezetek képviselői – akikkel a tervezet kidolgozásakor nem konzultáltak – javasolják továbbá annak a pontos meghatározását, hogy mit fed a “diák kihasználása” kifejezés, a rokonok tanítására vonatkozó tiltás törlését, a magánórákra vonatkozó előírást pedig kiegészítenék azzal, hogy a szülő írásbeli engedélyével lehetséges legyen a saját diák korrepetálása is.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak