Johannis vállalja a miniszterelnök-jelöltséget
2009. november 30. 14:40, utolsó frissítés: 14:41
Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere hétfőn megerősítette, hogy vállalja a miniszterelnöki tisztségre szóló jelölést.
Johannis az elmúlt napokban külföldön tartózkodott, és felmerült az a gyanú, hogy esetleg nem vállalja a felkérést. Johannis ezeket a kételyeket akarta eloszlatni. Közölte, hogy még ma Bukarestbe utazik, ahol Mircea Geoanával, valamint az őt támogató Crin Antonescu liberális pártvezérrel is tárgyalásokat folytat.
Az elnökválasztás november 22-i első fordulója után politikai megállapodást írt alá a PSD a PNL-vel, valamint külön a PNL az RMDSZ. Mindhárom politikai erő egyetért azzal, hogy Johannis alakítson kormányt a választás után, ha abból Geoană kerül ki győztesként.
Johannis az általa vezetett esetleges majdani kormányról kijelentette, hogy az "politikai" lesz, vagyis a pártok javasolnak miniszterjelölteket, akik közül majd ő választja ki a minisztereket. A pártok közötti politikai megállapodásokról elmondta, hogy egyetért tartalmukkal, de szerinte a politikai erőknek még vele is egyezséget kell kötniük, hiszen ő egyik alakulatnak sem tagja, így független miniszterelnökként vezeti majd a kormányt.
A nagyszebeni polgármester a Német Demokrata Fórum elnöke, és ennek a pártnak a színeiben választották városvezetővé.
Időközben szélesedett a Geoanát támogatók tábora. A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja, valamint az elnökválasztás első fordulójában csaknem két százalék szavazatot gyűjtő Gigi Becali is a szociáldemokrata jelölt mögé sorakozott fel.
Mint ismeretes, a PNL és az RMDSZ államelnök-jelöltjei, valamint Becali az első fordulóban körülbelül 25 százalék szavazatot kaptak együttesen. Băsescu 32 százalék körüli eredménnyel végzett az első helyen, Geoană viszont csak 1,29 százalék szavazatkülönbséggel maradt alul ellenfelével szemben. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak