Eckstein: állandó párbeszédre van szükség a civil szervezetekkel
2012. június 01. 18:04, utolsó frissítés: 18:04
„A civil szférából jövök, ide mindig visszatérek” - mondta Eckstein-Kovács Péter a magyar civil szervezetekkel való csütörtöki találkozóján. A résztvevők azokat a problémákat vetették fel, amelyekkel nap mint nap szembesülnek civil tevékenységeik során. Az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje kiemelte programjának azon pontját, amely a városi költségvetés 5%-nak elosztásáról szól. Hangsúlyozta: ezt a pénzösszeget a civil szervezetek legfőbb igényeinek figyelembe vételével kell elosztani.
A beszélgetés során többek között a civil szervezetek székhelyeivel, a város turizmusával, a pályázatokkal, illetve a hátrányos helyzetű személyekkel kapcsolatos kérdések merültek fel. A civil szervezetek képviselői nehezményezték, hogy székhelyeik nem adómentesek, ami jelentős terhet ró rájuk, mivel ezek fenntartása amúgy is igen költséges. Tehermentesítésük érdekében szorgalmazták a kiadások csökkentését, az adózás megszüntetését.
Megoldási javaslataként felmerült a Conti Kulturális Központ, amely otthont biztosíthat a civil egyesületek számára. Megfogalmazódott az is, hogy a szállót akár közös erővel és befektetéssel újítsák fel, hogy majd a munkafolyamat végeztével a hozzájárulók bérmentesen használhassák a szálló egy részét.
A civil szervezetek ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy a város turizmusa nincs kellőképpen népszerűsítve, az ebben rejlő lehetőségek nincsenek megfelelően kihasználva. Egy olyan jellegű programot kezdeményeztek, amelynek keretén belül lehetne ismertetni Kolozsvár, mi több, Erdély területén működő kulturális intézményeket. „Ki kell használni Erdélynek azt a jellegzetességét, hogy színes kultúrájú és sok felekezetű területe Európának” – hangzott el.
Problémaként fogalmazták meg a szociális jellegű szervezetek rendelkezésére álló pályázatok működését. Ennek leghatékonyabb megoldását a meghívásos pályázatok kiírásában látták, amelyeket a polgármesteri hivatal koordinálna.
A résztvevő képviselők megjegyezték, hogy hatékonynak tartanák a fórum jellegű találkozók rendszeresítését, amelyek során a politikai és a civil élet képviselői két havi rendszerességgel találkoznának konzultáció, közös, hatékony problémamegoldás végett. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak