2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Winkler: Kolozsvár felkészült arra, hogy Európa ifjúsági fővárosa legyen

2012. szeptember 26. 15:45, utolsó frissítés: 15:45

A 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa címért folytatott verseny döntőjébe jutott Kolozsvár projektkoordinátora, Farkas András, Winkler Gyulával, az RMDSZ EP-képviselőjével közösen a romániai néppárti delegáció ülésén népszerűsítették a pályázatot.


A brüsszeli ülésen Winkler Gyula úgy fogalmazott: „itt az idő, hogy saját eszközeink, kapcsolathalónk, erőforrásaink révén támogassuk a várost, hogy minél szélesebb körben megismertesse az általa kidolgozott, SHARE szlogen alatt futó éves programjának koncepcióját”. A politikus szerint Kolozsvárnak is van mit mutatnia Európa számára, felnőtt ahhoz a szerephez, hogy egy ilyen kaliberű címet fogadjon, és ehhez méltó, egész éven át tartó, rangos és színvonalas programokat szervezzen.

„A kezdeményezés a kincses város egyik legjelentősebb erőforrására, a fiatalokra épít. Lehetőségünk van arra, hogy Európa fiataljai közvetlenül is megmutassák, megosszák értékeiket, élményeiket, kultúrájukat, tenni akarásukat, kreativitásukat Kolozsváron. A döntőbe jutás nem csak annak elismerése, hogy a város fiataljai révén jelentős eredményekre képes, de egyúttal a térség és a romániai magyarság számára is fontos kitörési pont Európa fele" - hangsúlyozta Winkler Gyula.

A 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa címért folytatott verseny döntője november közepén lesz. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS