Decentralizáció: döntött az USL az intézmények listájáról
2013. október 08. 19:21, utolsó frissítés: 19:33
Az önkormányzati hatáskörbe kerülő, jelenleg a kormánynak alárendelt intézmények listájáról döntött kedden az USL.
Egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségben működő közegészségügyi intézetek, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok, folyami kikötők kerülnek megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe - közölte Liviu Dragnea szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes, miután négy órán át egyeztetett a liberális koalíciós partner Klaus Johannis elnökhelyettes vezette küldöttségével.
Az érintett tárcavezetők ellenállása miatt vélhetően központi irányítás alatt marad a közlekedési rendőrség és a mentőszolgálat. Sajtóinformációk szerint az USL-n belül feszült vitákat szült az erőforrások feletti központi, illetve helyi szintű ellenőrzésen való osztozkodás. Dragnea bejelentette, hogy a decentralizált intézményekhez költségvetést is rendel a kormány a 2014-es költségvetési törvényben.
Az RMDSZ korábban jelezte, elvileg támogatja a kormánykoalíció által meghirdetett decentralizációt, ha a feladatok mellé költségvetési forrásokat is biztosítanak az önkormányzatoknak.
Az RMDSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi autonómiát erősíti - mutatott rá legutóbbi sajtóértekezletén Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
A székelyföldi román civil szervezetek fóruma ellenzi a decentralizációt. A fórum igazgatótanácsa pénteken nyílt levélben figyelmeztette a kormányt, hogy az intézkedés kivonná az "úgynevezett Székelyföldet" a román állam fennhatósága alól, és lehetővé tenné, hogy az önkormányzati hatáskörbe kerülő rendőrségen magyar nyelvtudást követeljenek meg az alkalmazottaktól, az egyenruhákon a "hivatalos nyelvtől eltérő" nyelvű feliratok jelenjenek meg, mindezzel "szeparatista és autonómiapárti" törekvéseket szolgálva. (mti/mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak