Mégis megjelenik Tőkés a becsületbíróság előtt
2013. november 19. 08:27, utolsó frissítés: 10:08
Megjelenik Tőkés László EP-képviselő a Románia Csillaga Érdemrend becsületbíróságának november 20-i ülésén, amelyen kitüntetésének visszavonásáról döntenek. Ügyvédje, Kincses Előd szerint Tőkés azért döntött jgy, mert bár az ügyvédi kamara elnöksége jogosnak találta az ügyvédi képviseletet, a becsületbíróság elnöke ragaszkodott a személyes részvételéhez.
Tőkés azonban az ügyvédi jelenlétről sem mond le, így mindketten ott lesznek a szerdai ülésen. Kincses Előd a becsületbíróság azon két tagjának kizárását fogja kérelmezni, akik a testület összehívása előtt maguk is kérték Tőkés érdemrendjének visszavonását. (3szek.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak