Mikó-per: halasztottak, de Markó szerint előrelépés történt az ügyben
2014. szeptember 22. 16:20, utolsó frissítés: 16:51
"Az ügyész nem kérdőjelezte meg az általunk fenntartott kérelmek, bizonyítékok és szakértői véleményezések jogosultságát, és a bíróság helyet is adott ezeknek, így a ploiești-i táblabíróság a következő tárgyalási dátumot október 21-re tűzte ki” – mondta Markó Attila RMDSZ-es képviselő a Transindexnek.
„Végre érdemben is elindult a tárgyalás menete. Mint korábban is mondtam, ragaszkodtunk ahhoz, hogy fenntartsuk a mi bizonyítékainkat és kérelmeinket. Itt azoknak a meghallgatásoknak, szakértői véleményeknek, valamint a korábbi bírósági döntéseknek a dossziéinak a beemeléséről van szó a per iratai közé, amelyekből kiderül, hogy eredetileg az egyházé volt az ingatlan" - magyarázta.
Markó arról is beszámolt, hogy kérték a bírótól Marosán Tamás, a per egy másik vádlottja esetében az elévülést, amit a bíróság tudomásul vett. Az elévülés tényének megállapítására egy későbbi tárgyaláson kerülhet sor. (Javítás: Anyagunk felvezetőjének egy korábbi változatában tévesen azt állítottuk, a mostani tárgyaláson elévültnek nyilvánították a Marosán elleni vádpontokat. Az érintettektől elnézést kérünk - a szerk.)
A rejtélyes dokumentum
„A legutóbbi tárgyaláskor előkerült egy állítólagos válasz a pénzügyminisztertől, amit azóta sem találtunk meg a a dossziéban, de állítólag létezik valahol. Ma azonban sikerült azt is letárgyalni, hogy, mivel a dokumentum hivatalosan sosem ért el a bírósághoz, ez nem lehet perdöntő. Ugyanakkor a pénzügyminisztérium sem kérheti azt, hogy állapítsák meg a perbeli minőségét, mert azt az alapfokú tárgyalás elindulásakor kellett volna kérnie” – mondta.
Előrelépés történt?
Markó szerint a per menetét, folyamatát illetően előrelépés történt, mert nem „toporogtak tovább egy helyben”, hanem léptek előre egyet azzal, hogy a fent említett kérelmeknek és beadványoknak helyet adott a bíróság.
„Nyilván így közelebb kerültünk a döntéshez is, de legalább kimozdultunk ebből az eljárási patthelyzetből. Én pozitívan értékelném, hogy a bíróság jóváhagyta a kérelmeink egy részét. De ez végső soron nem biztos, hogy mérvadó: nem tudok egyértelműen abban bízni, hogy a bíróság kezdi meglátni az igazságot. Bár szeretném, hogy egy ez így történjen” – mondta Markó.
Alapfokon a bíróság jogtalannak ítélte a Székely Mikó Kollégium 2002-es visszaszolgáltatását a református egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira: Markó Attila és Marosán Tamás három év letöltendő, Silviu Clim hároméves felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Azóta Marosán Tamás esetében elévültek a vádpontok.
Markó Attila esetében nem következik be az elévülés, mert Marosán Tamással ellentétben neki nem egyszerű tisztviselői, hanem köztisztviselői minőségben volt szerepe a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében, az új btk. pedig a két minőség között különbséget tesz. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak