Örül a Velencei Bizottság az alkotmánymódosítás esetleges elhalasztásának
2013. július 05. 17:05, utolsó frissítés: 2013. július 06. 10:28
Üdvözölte a Velencei Bizottság, hogy a jövő évre halasztódhat az alkotmány módosítása - ezt Thomas Markert, a bizottság titkára jelentette ki pénteken Bukarestben.
Az alkotmány tervezett módosítása kapcsán tett kétnapos bukaresti látogatásuk végén a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete) tagjai sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Markert kijelentette: örül, hogy kevés az esélye az alaptörvény idei módosításának, mert akkor több idő lesz a javasolt tervezet megvitatására.
Az USL vezetői azt követően vetették fel a halasztás lehetőségét, hogy az alkotmánybíróság a referendumok csökkentett, 30 százalékos érvényességi küszöbének alkalmazását csak 2014-től javasolta. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak