2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kolozsvár brand: alakul a púpos gyermek

S. Z. 2010. május 19. 13:41, utolsó frissítés: 19:18

Bemutattak egy stratégia-javaslatot, egy elképzelést arról, hogy miképpen fogjunk hozzá, és a város értékei is fel lettek sorolva.


A korábbi találkozókhoz képest sokkal összetettebb, összességében profibb bemutatókat nézhettek végig a Kolozsvár brandjéről szóló tegnap délutáni közvita résztvevői. A polgármesteri hivatal korábban már két hasonló találkozót szervezett, ahol civil szervezetek és reklámügynökségek mutathatták be elképzeléseiket.

A találkozók célja – a városbrand megvitatása mellett – a városnapok időpontjának a meghatározása. Eddig két időpont merült fel – a májusi és az októberi. A tegnapi vitán sem sikerült dűlőre jutni a kérdésben, és abban maradtak, hogy a város lakosságának a véleményét is kikérik. A konkrét elképzelés az volt, hogy a TIFF közönsége körében végeznek egy felmérést az időpontokról.





A városbrandről szóló bemutatók sorát Raluca Crișan, az Institutul pentru Comunicare Socială și New Media nevű civil szervezet képviselője nyitotta. Crișan már a felvezetőben tisztázta, hogy nem magáról a városbrandről szól bemutatójuk, hanem a brandépítés során alkalmazható stratégiákról.

A városbrandek két kategóriába sorolhatók, aszerint, hogy gazdasági vagy szociális aspektusokra helyezik a hangsúlyt. Az első stratégia célja befektetők városba való vonzása, és rendszerint fejlődő, terjeszkedő városok alkalmazzák.


A szociális dimenzió a hanyatló városok számára megoldás,

ahol az elsődleges cél a lakosság és a befektetések elvándorlásának megakadályozása – így Crișan, aki a továbbiakban amellett érvelt, hogy Kolozsvár fejlődő, terjeszkedő város, nincsenek lakossági elvándorlásra utaló jelek, így egy gazdasági jellegű brand lehet a legjobb megoldás.

A következő felszólaló, Szakáts István, az AltArt Alapítvány elnöke a városbrand felépítésének lépéseiről tartott bemutatót. Leszögezte, a brandépítés első lépése az lenne, hogy a polgármesteri hivatal intézményes és pénzügyi hátteret biztosít a projektnek: nem lehet városbrandet önkéntes munkával felépíteni.

Szakáts szerint Kolozsvár egy összetett város, amelynek hiba lenne egyetlen vonatkozását kiemelni és azt brandként felépíteni. Szerencsésebb lenne egy általános városbrand alá sok kisebb brandet felépíteni, meghagyva annak a lehetőségét, hogy ezek önállóan fejlődjenek. Így a város gazdasági, szociális, etnikai, kulturális dimenziói közül egy se szorulna háttérbe. Amennyiben mégis kiragadunk egy aspektust, és azt építjük fel brandként, félő, hogy


a kolozsváriak többsége nem fogja magáénak érezni azt

– figyelmeztetett. A brandépítés következő stációja az intézményes háttér megteremtése, a polgármesteri hivatallal való szoros együttműködésben. Ebben a stádiumban nyeri el a projekt végső formáját, itt történik meg a különféle területek felmérése, a célcsoportok és a lehetséges partnerek meghatározása.

Miután elkészül egy első vázlat, azt fókuszcsoportokon tesztelik, majd ennek függvényében további módosításokat eszközölnek. Csak ezután kerülhet sor a médiajelenlét megtervezésére, ezután lehet pályázati kiírást megfogalmazni a logóra és egyéb vizuális anyagokra.





A következő bemutatót Kádár Magor, a BBTE Kommunikációs Tanszékének a vezetője tartotta. Kádár a Kolozsvár márkázásáról szóló tervet a diákjaival közösen készítette, és múlt héten mutatták be a Sapientián. Mivel a polgármesteri hivatal gyűléstermében bemutatott verzió sokkal vázlatosabb volt az eredeti prezentációnál, és itt érdemi hozzászólások sem voltak, ezért a következőkben a Sapientia Ováry termében múlt hét kedden elhangzottakat foglaljuk össze.

A diákok Kádár irányításával egy márkázási terv-vázlatot állítottak össze, Kolozsvár értékeire fókuszálva; a munka során arra törekedtek, hogy a „magyar” értékek mellett


más értékek is meg tudják találni a helyüket.

Továbbá fontos szempont volt, hogy a tervnek minden társadalmi réteg és korosztály számára legyen mondanivalója. A terven mintegy 20 diák dolgozott 3 hónapig: interjúkat készítettek, tanulmányozták Nagyszeben és Sepsiszentgyörgy brandépítési folyamatát. Bár a bemutató csak kulcsszavakat tartalmaz, mindegyik elemnek dokumentációja van – mondta a tanszékvezető.



A város értékeiként a következő elemek lettek felsorolva: Botanikus kert, Fellegvár, IT-központok, nemzetközi repülőtér, a TIFF, az Avram Iancu téri ortodox katedrális, a Főtér a Szent Mihály katedrálissal illetve a Mátyás-szoborcsoporttal, a pezsgő egyetemi élet, az Ursus sör, a kolozsvári rakott káposzta, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Román Nemzeti Színház, illetve a Farmec kozmetikumgyár.


A márkázási terv központi pillére a multikulturalitás,

amihez négy további pillér kapcsolódik: gazdaság (kulcsszavak: Farmec, kávézók, Nokia, innováció, építőipar, Ursus, egészségügy, bankszektor, szórakozóipar), kultúra (TIFF, a város történelme, többnyelvűség, színjátszás, vallási sokszínűség, reneszánsz, Kalotaszeg és a népi kultúra, Fashion Week, könyvkiadók), sport (CFR, U, két stadion, kosárlabda-csapat, vízilabda), valamint oktatás-kutatás (középiskolák, egyetemek – BBTE, Műszaki Egyetem, Konzervatórium, Orvosi Egyetem, Képzőművészeti Egyetem –, egyetemi negyed, külföldi diákok).



Elhangzott, a turistáknak ma már nem elég egy szobor vagy épület: élményt kell nyújtani. Mivel ez jelenleg nem történik meg, ezért Kolozsvár sosem végállomás a turisták számára. Leggyakrabban csak egy-két órát töltenek a városban, majd továbbállnak.

A terv néhány általános javaslatot is tartalmazott a városbrand vizuális tartalmára vonatkozóan: a legfontosabb az egységes arculat, továbbá egy emlékezetes reklámspot. A város internetes oldala szintén kiemelt fontosságú –


a jelenlegi weboldal nem egységes,

és semmiképpen nem tükrözi a város arculatát. Fontos lenne még a különféle, város hatáskörébe tartozó közszolgáltatások – közszállítás, villany, gáz – arculatának egységesítése, illetve az urban design: ez azt jelenti, hogy a város különféle elemeit összhangba kell hozni egymással. Szükséges lenne a város számára egy városimázs-iroda, a kijelölt turista-útvonalak, illetve néhány olyan esemény, amivel bele lehet kerülni a nemzetközi híradókba: ötletként például egy rekord-nagyságú kolozsvári káposzta elkészítése merült fel.



A felszólalók közül Gergely Balázs Kolozs megyei EMNT-elnök meglehetősen élesen kritizálta a tervet, mondván, hogy az nem tükrözi a kolozsvári magyarság körében rendezett konzultáció-sorozat eredményeit. Molnos Lajos, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szintén úgy nyilatkozott, hogy hiányérzete van, illetve hogy „kolozsváribbá” kellene tenni. A felszólalók nagy része Gergellyel és Molnossal együtt azt kifogásolta, hogy


a bemutató nem elég „magyar”,

illetve nem tartalmaz olyan hangsúlyosan magyar vonatkozású városrészeket, mint a Karolina tér, a Farkas utca vagy a Házsongárdi temető.

Válaszában Kádár Magor elmondta, mivel egy román többségű tanácsot kell meggyőzni, nem volt cél „vadmagyar” elemeket belevinni a tervbe. Kiemelte, semmi akadálya nincs annak, hogy a filmgyártás ürügyén Janovics Jenőről is szó essen majd, vagy hogy például a Farmec kozmetikumgyár kapcsán beszélni lehet az alapító zsidó-magyar családról. Ugyanígy gond nélkül be lehet építeni a magyarság számára fontos történelmi momentumokat és helyszíneket – szándékosan hagyták a tervet eléggé szellősnek ahhoz, hogy ezt meg lehessen majd tenni.

A közvita résztvevői úgy határoztak, hogy a keddi, polgármesteri hivatal által rendezett konzultáción a BBTE Kommunikációs Tanszéke saját nevében bemutathatja a márkázási tervét, azonban az RMDSZ-es tanácsosok saját javaslatokkal készülnek majd, mely híven tükrözi a kolozsvári magyarság akaratát.

A tegnapi megbeszélésen azonban az RMDSZ-frakció nem jött semmiféle javaslattal, sőt, a bemutatókhoz sem szóltak hozzá. Egyedül Molnos Lajosnak volt egy rosszul felépített, nehezen érthető, akadozó románsággal előadott észrevétele, mely meglehetős derültséget váltott ki a teremben.

Ha jól értettük, Molnos észrevétele az volt Raluca Crișan bemutatója kapcsán, hogy ha Kolozsvár kapcsán a város gazdasági előnyeit hangsúlyozzuk, akkor azzal semmiben nem lesz különb bármely más romániai városnál. Éppen ezért azt kell kifejezni, amit a várossal kapcsolatban érzünk.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS